Majd, hogy nem egy emberöltö telt el azóta, mikor is Pestnek utczáin oly könnyü volt ezen forró csemegéhez jutni télvíz idején. Városképükhöz hozzátartoztak a - ma már csak nagyapáink emlékeiben élö - gesztenye árus mamókák. Ők gyermekként még láthattak itt
- ott becses fõvárosunkban a sálba, kendöbe
burkolt fejü, nagykabátos nénikékből, kik ezt,
az ízletes téli csemegét izzó parázson
pirították illatosra, ropogósra, s adták azt
didergõ kezeinkbe. Vaskályhájuk kéménye
pedig vidáman pöfékelte a füstöt a szállingózó
hóesésbe. |